TIGRISEK ÉS GALAMBOK

A hétvégi gerincjóga szakmai műhely a „nagymandalában”, amin @Ernesztina Zsidi–vel vettünk részt, még inkább meggyőzött arról, amit eddig is gondoltam az egészségmegőrzésről. Nevezetesen, hogy nem kell nekünk minden pillanatban minden fiziológiai paraméterből a tökéletes (vércukorszint, izomtömeg, napi fehérjebevitel a WHO ajánlásai alapján stb.); lényeg, hogy alkalmazkodjon az „itt-és-most”-hoz. Tehát, hogy az egyén életéhez, ami ugye teljesen egyedi, pont passzoljon. Testünk ugyanis az agy vezényletével kimondottan plasztikus – a természet okos, a DNS rafinált, sőt, nem minden gén fejti ki hatását az élet során, szerencsére. Felépítésünk nem 21. századi technológia, nem AI – 100%-ban természetes, ősi intelligenciája van. Bárdos György Professzor Úr mindig is mondta az egyetemen, hogy „Mothernature is a b*t€h”. Ő a lehető legintelligensebb. Nem kell hozzá teszt.

A gerincjóga kapcsán a legkézenfekvőbb, ha a testtartást hozom fel példának. A bűvös, túlértékelt és sokak számára már sajnos kiskamasz korban sok mindent eldöntő gerincgörbületeket, sokak önbizalmának és felnőtté válásának megpecsételőit. A „lordózisosság” vagy a „laposhátúság”… olyan címkék, amikre semmi szükség. Az ilyen típusú diagnózis, bebizonyosodott, hogy szükségtelen – ez egy poszturális dolog, így fejlődött ki a gerincoszlop. Nekem például „szép egyenes” gerincem van, a fiziológiás görbületek kevéssé hatják meg, rá sem hederít az anatómia tankönyvre. Viszont jól érzi magát, szeretem és mindig is mozgattam; mikor volt hozzá szorgalmam, minden síkban, mikor nem, akkor csak arra, amiben sikerélményem volt (igen, jól sejtitek: a hátrahajlítás megszeretése nálam is külön sztori volt). Ugyanúgy élek, ahogy görbületesebb társaim. A mozgás mobility szemlélete szerint – amit mi Ido Portal és @Pápa Gyöngyvér jógaoktató kapcsán ismerhetünk meg -, nem a forma a lényeg, hanem, hogy mozogjon, minden irányban. Ekkor nem lehet semmi gond, megmaradhat a mozgástartomány akár 100+ évig. Sőt, van egy extra jó hírem: a korunkat nem a naptár, hanem a gerincoszlopunk rugalmassága határozza meg, ahogy ezt dr. Joseph Pilates fogalmazta meg. Ennek szellemében a műhelyen a 3D-s, nem izolált, komplex, és életszerű mozgások fontossága volt terítéken, amikben a „core” (központ) izmainak, és ezek megfelelő módszerrel való erősítésének kulcsszerepe van. Ennek kapcsán láthattatok egy Erni által készített fotón tigrisjárásban, @Hegedűs Lilla vezényletével. J Emellett, a gyakorlás idegrendszerre, különösen a vagális tónusra kifejtett hatásairól is beszélgettünk @Domboróczki Vera-val (erről a témáról később, egy másik bejegyzésben szólok).

Az sem véletlen, hogy számos test- és tudatfejlesztő, egészségmegőrző rendszerben – a jógában is – sok gyakorlatot az állatok mozgásáról neveztek el. Mivel ők nem illeszkednek mesterséges szabályrendszerekhez, és nem kell alkalomhoz illő cipőt viselniük, a mozgásuk tisztán a hatékonyságra, a gazdaságosságra, és az egészségük, épségük és életük megőrzésére szolgál.

Boldog tigrisjárást és kényelmes aktív galambpózt kívánok mindenkinek a hétre!